Az újság nemcsak a La Rioja társadalomban telepedett le, hanem olyan helyen is elhelyezkedett, amely tiszteletben tartotta az őt azonosító márkát. Ezt mutatta be egy szerkesztőség, amely a radikális Arturo Illiát megdöntő diktatúra állításaira reagált: „Azok közülünk, akiknek a felelősségünk a véleménynyilvánítás szabadságának védelme a gyakorlatban, ellenállnak a megfélemlítésnek és a kényszerítésnek. Az újságíró olyan ember, aki félelem és fegyverek nélkül járja végig az életet, aki bízik az emberekben, és elidegeníthetetlen elkötelezettségként vállalja a közösség állandó értékeinek védelmét olyan emberi csoportokkal szemben, amelyeknek nincs több törvényük, egyszerűbb és egyszerűbb, mint a hatalom. erőszakkal megadva” – írta a „Bátor kövér”, ahogy egy gondolkodó, aki akkoriban barátságba került vele, Arturo Jauretche.
Nyilvános és szoros volt az a kapcsolat is, amelyet a büszke ateista Paoletti nem sokkal azután ápolt, hogy Enrique Angelelli Cordobából 1968-ban püspökként a tartományba érkezett. „Mindketten túlteljesítették sajátos küldetésüket: Tito és az újság túllépett a pusztán újságírói feladaton, és egy igazságosabb társadalmi rendért harcoltak (…); Angelelli túlcsordult a hagyományos egyház merev csatornáin, és mozgásba lendítette a la riojai egyházmegyét (...) a II. Vatikáni Zsinat parancsaival, amelynek megkerülhetetlen célja a szegények méltósága volt” – mondta Roberto Rojo kutató.
Ez az a hiba, amelyet a mai napig a bíróságokon rendeznek, egy ismeretlen állapotú aktában.
Directory of america newspapers
Top 100 Newspapers in australia
Directory of africa newspapers
Az El Independiente honlapján (http://www.elindependiente.com.ar/) nincs említés sem Paolettiről, sem a többi alapító tagról. Sőt: a kezdeteket név- és vezetéknevek nélkül tekintjük át. Az elmúlt évfordulóra megjelent hivatalos videóban a jelenlegi szaktekintélyek, amikor meg kell emlékezniük az úttörőkről, elliptikusan arra apellálnak, hogy "a fiúk úgy döntöttek, hogy szövetkezetet alapítanak", vagy "még mindig van két-három tagunk Abban az időben". De a neveket és a vezetékneveket soha nem rögzítik.
Mivel nem tudott újságírást gyakorolni az általa hamisított újságban, Paoletti csatlakozott ahhoz a diaszpórához, amelyben a szövetkezeti csíra többi tagja is ott volt.
A nyolcvanas évek demokráciájának hajnalával visszatért Buenos Airesbe. A La Voz című reggeli újság szerkesztőségi titkárhelyettese volt. Azonnal helyet szerzett annak a híradónak az élén, amelynek elnöke Ernesto Ponsati (a Hoy Día Córdoba jelenlegi igazgatója) és Roberto Propato Córdobából (akinek özvegye, María Teresa Ponsatit kíséri a mediterrán újságban). Paoletti órákat töltött azzal, hogy átnézte a papírokat, adatokat, terveket gyűjtött a diktatúra illegális fogolytáborairól. Megjegyezte a kereszt- és vezetékneveket.
A népirtó szüntelen keresése addigra szabadult. Több ezer közülük csapdába esne a szerzői könyvben.
A projektről ismert egy anekdota, amely illusztrálja annak hagyományosabb újságírói profilját. A híradószoba számtalan volt, számolva. Egy délután azt mondják, hogy nagy tűz volt az újság közelében. Le kellett takarnunk, de a rendőrök nem voltak ott. Az 50 srác közül senki sem mozdult. Az egyik a politikával foglalkozott, a másik a kulturális, a túlról jött szakszervezetekkel foglalkozott, a másik a szociális és így tovább. Ekkor jöttem rá a nagy szakosodás veszélyére, és átstrukturáltuk a híradót, belefoglalva a több témájú szekciót. Vicente Zito Lema, az újság Cultura mellékletének vezetője így emlékszik vissza: Tito nagy értékű lény volt; egy értelmiségi, aki elkötelezett az élet, a társadalmi változások, a jobb társadalom felépítésének soha le nem vált álma mellett”.
Ugyanakkor, egyéb tevékenységek mellett, együttműködött a Madres de Plaza de Mayo szervezettel egészen 1986 decemberében, mindössze 50 éves korában bekövetkezett haláláig.
„Tito Paoletti következetes és állandó alázata, a vezető vágy hiánya, a második sor szándékos keresése, miközben sokan a fotósok előtt könyökölve és kezet csókolózva eltaposnak az élvonalba, nem tette őt „népszerű figura”. Nevének nincs visszhangja a nagyközönség körében, és halála nem költözik az újságok címlapjára. A kortárs Argentína azonban elveszített egy nagyszerű embert, és ezt mértékkel mondom, anélkül, hogy hagynám magam elragadtatni a körülmények prózájától, egy barátom halála miatti fájdalommal szemben” – búcsúzott Eduardo Luis Duhalde a 1987 januárjában a Crisis magazin, akivel még a diktatúra kitörése előtt találkoztak, majd a madridi száműzetésben.
Duhalde azt is elmesélte, hogy „az utóbbi időben szinte erő nélkül keményen szentelte magát egy könyv megírásának: „Mint a nácik, mint Vietnamban”, ahol a táborok és az elnyomók nagy történelmét írta. Nyomtatásban nem láthatta, de abban a bizonyosságban halt meg, hogy hamarosan kikerül az utcára. Tito tudta, hogy senki sem vethet véget egy nép emlékének. És otthagyta ezt a munkát, hogy táplálja.”
Ebben a posztumusz könyvben, amelynek már több kiadása elkelt (még mindig kapható a Madres könyvesboltjában 55 dollárért), "egyetlen sort sem találsz, amely utalna az El Independiente konfliktusára, amely azonosítaná elválásának elkövetőit és a zsarnokság által bebörtönzött és üldözött partnerek. A szintaxis etikája, Tito erkölcsi leckéje nem váltotta meg a fosztogatókat a közös, támogató, együttműködő újságkiadás álmától” – hangsúlyozta könyvében Alfieri, aki az El Independiente-nél is dolgozott, és az egyik "lemondó". Alfieri nyomozásának megjelenése (amit ugyancsak sikerült elérni, bár nehezebben) a ma is virtuális replikákkal rendelkező La Rioja-ban felpörgett az okok miatt, amelyek miatt Copegraf elfogadta az alapító csíra lemondását.
Alfieri munkája megemlíti azt a tézist is, amelyet Víctor Daniel Fleitas Santa Fe-ből készített az Entre Ríos Nemzeti Egyetem számára, amelyben számos párhuzamot talált és elemzett Paoletti és Rodolfo Walsh között. „Buenos Airestől távol, a rendkívül szegény La Rioja-ban, Paoletti képes volt arra a gyönyörű szerkesztői kalandra, hogy egy újság munkaszövetkezetként működjön, nemcsak az erőforrások elosztása során, hanem akkor is, amikor a kezelés módját kellett kialakítani. az eseményekkel, folyamatokkal, hatalmi döntésekkel, minden lény sorsa iránt elkötelezett kommunikációs program tervezése és végrehajtása során
Directory of america newspapers
Top 100 Newspapers in australia
Directory of africa newspapers
Szövetkezet és diktatúra
Az újság tizenegyedik évfordulóján történt, hogy a 223. július 9-i főhadiszálláson – a házas futballmeccs a szingli és az azt követő grillezés – után Paoletti bejelentette, hogy a szerkesztő munkaszövetkezetté válik, amely újságírókat, alkalmazottakat, grafikusokat képez. és az elsajátítás. "Az El Independiente alapítóinak régi törekvése, hogy a gyakorlatba ültessék át azt a meggyőződést, amelyet az újság naponta tükröz a tartományi és országos problémák elemzésében" - nyilatkozta Paoletti a desszertekről. Talán nagyon kevesen gondolkozhattak azon, akik szemtanúi voltak ennek a döntésnek: ők voltak a szemtanúi a modern idők első szövetkezeti argentin újságjának megszületésének. A jelenlévők közül pedig senki sem hitte volna el, ami ma történik: La Rioja újságíróinak három generációja után, akik átmentek az El Independiente-en, senki sem meri nyomtatni a vezetéknevét. A szövetkezeti bejelentés egy évvel később valóra vált, mivel a meglévő eszközöket ingyenesen átengedték a Copegrafnak, amelynek igazgatótanácsa elosztotta a munkaerő-pluralizmust, és minden embernek egy szavazatot adott.
Komentarze
Prześlij komentarz